Szeress, hogy szeressenek!

(Sesshoumaru beszélgetése a saját lelkével)

-          Miért csinálod ezt?

-          Mindenki ezt kérdezgeti.

-          Ugyan eddig sem ettem, ittam, aludtam sokat, ám most ezeket még minimálisabbra csökkentettem. Szinte már nem is élek…

-          Mi történt veled?

-          Magam sem tudom. Egy büszke youkai nem viselkedik így! Ám én most mégis ezt teszem. Nem tudom miért, nem tudom minek. Valahogy… Mintha már nem is élnék…

-          Mire jó ez?

-          Hogy mire jó? Jó kérdés… Hideg szívem talán olvadozik?

-          Ideje volna…

-          Tudom.

-          Add fel. Meg akarsz javulni, ismerd be!

-          Őrült vagy. Miért kéne megjavulnom?  Nincs okom rá. Jó vagyok… A magam módján…

-          A magad módján! Keh... Ugyan Sesshoumaru, valld be: Rin és InuYasha miatt van az egész.

-          Rin és az öcsém? Nekik mi közük ehhez?

-          Sesshoumaru! Be akarod csapni a lelked? Na de kérlek…

-          Nem. Hisz látod: nem sikerült.

-          Ravasz vagy.

-          Tudom.

-          Szóval?

-          Mi?

-          Miért akarsz te jobb lenni? Szeretetre vágysz, érzem.

-          És ha igen? Apám meghalt, anyám sincs itt. Magamra voltam utalva. Azért lettem ilyen kegyetlen. Fáj. Fáj, hogy engem soha nem szerettek. Mindenki eltaszított. Nekem már nincs családom. Nincs életem.

-          És az öcséd?

-          Ne nevettess. Ő csak egy kis korcs. Nem kell a szeretete.

-          Rosszul gondolkozol, drága barátom. Árulj el valamit!

-          Mit?

-          Miért akarsz te szeretet?

-          Ezt meg hogy érted?

-          Egyszerű: szeretetre vágysz, de nem teszel semmit azért, hogy érdemes legyél rá. Itt van az öcséd. Ő a családod. És te mit teszel? Eltolod magadtól, korcsnak nevezed. Nem tehet arról, ami. Szerelem szülte, ő is egy érző lény, függetlenül attól, ki nemzette, ki volt az anyja, apja. Na és Rin? Ő is szeret. De te nem veszed észre. Bezárkózol a magad kis sötét világába, ahonnan kizárod az érzelmeket. Kizárod a fényt.

-          Badarságokat beszélsz.

-          Ó valóban? A lelked vagyok, Sesshoumaru. Nem tudsz becsapni. Érzem amit érzel, tudom amit tudsz. Hallom a gondolataidat. Tudom, hogy magadban igazat adsz nekem.

-          És ha így van? Mit tudsz te rólam?

-          Mindent.

-          Ha mindent tudnál, most tudnád, mit érzek. Mindenki csak azt látja, amit te is: egy bezárkózott, megkeseredett, kegyetlen szellemet. Nem tudják, mit érzek.

-          Mert nem mutatod meg nekik.

-          Nem értenének meg!

-          Azt csak hiszed! InuYasha az öcséd, a véred. Őt sem szerették. Mert egy félszellem. És elítélték, mint most te is. Na és megint csak itt van Rin. Meghaltak a szülei, az egyetlen fény az életében TE vagy. Szüksége van rád. De nem a félelmetes, zárkózott, kegyetlen Sesshoumarura. Hanem egy érző, szerető szellemre. Rád. Erre a Sesshoumarura!

-          Valóban ezt hiszed?

-          Tudom.

-          Talán… Talán igazad van.

-          Végre, hogy ezt hallom.

-          Azért ne szállj el magadtól.

-          Ugyan, hisz tudod: benned élek, azt teszem amit te, érzem, amit érzel, és tudom, ami tudsz! Ne feledd: ha elakadsz, ha fáj, ha nem hiszel, csak hívj megint... Én itt leszek…Benned.

-          Rendben. És köszönöm! Lelkem….